Te vagy az, Masen? - próbálkoztam a gondolataimban. Nem válaszolt.
- Elnézést, lehet, hogy összetévesztettem valakivel. - suttogtam kínosan.
- Előfordul az ilyen.
Erre már felkaptam a fejem. Ez nem lehet véletlen! Most komolyan... szórakozol velem? - fejeztem be úgy a mondatot, ahogy vele szoktam beszélgetni.
- Valami rosszat mondtam? - kérdezte szemrehányó pillantásom láttán.
- Miben kellene segítenem? - tereltem el a témát. Rögktön kapcsolt.
- Megtudná mondani kérem hogy hol találom ezt? Régen jártam már itt utoljára, és nem emlékszem. - magyarázta. Egy fényképet nyomott a kezembe, és rámutatott azon egy házra.
Már rutinból majdnem rávágtam, hogy életemben nem láttam még hasonlót sem, mikor beugrott, hogy mikor kicsi voltam, George bácsival sétáltunk errefelé.
- Igen tudom, hogy hol van.
Fény csillant a szemében.
- Kövess. - mondtam, és elindultam egyenesen.
Nem volt messze, és én ennek kimondottan örültem is. Újból látni akartam az arcát, és az úgy nem ment, hogyha háttal vagyok neki. Direkt nem fordultam meg, de éreztem a pillantását a hátamon.
- Ez az. - mondtam, mikor megálltam egy - természetesen - szürke vakolatú ház előtt. - Kicsit megváltozott azóta. - biccentettem a kép felé.
- Köszönöm. - mondta, és benyitott. Nem mentem még el, kíváncsi voltam, hova megy. Becsukta maga után az ajtót, úgyhogy a poros-pókhálós ablakon lestem be.
Az üveg némiképp eltompította a hangokat, de így is tisztán értettem, hogy mit mond neki az úr.
- Masen! - futott oda hozzá a magas férfi. - Azt hittem soha többé nem látlak. Hova tűntél?
De Masen nem válaszolt. Óvatosan lefejtette magáról a férfi karjait - mellesleg az úrnak is nagyon ismerős hangja volt - és háttal nekem leült egy dohányzóasztal mellé a székre.
- Geore - kezdte, de máris elhallgatott.
Kis szünet következett, amit újból Masen tört meg.
- Ki az a lány az ablakban?
Megállt bennem egy pillanatra az ütő, aztán gyorsan leguggoltam, és abban reménykedtem, hogy nem jönnek ki. De hiába. Pár másodperc múlva már nyílt az ajtó. Nem néztem oda.
- Hoppá. - suttogtam.
Kipislogtam a szempilláim közül.
- Tudják, én nem is... George? - kerekedett ki a szemem döbbenten.
- Igen? - vetette oda George közönyösen.
- Masen? - erősködtem kilábalni a helyzetből.
- Igen? - kérdezte ő is ugyanúgy, ahogy George, de neki kihallottam a gúnyt a hangjából.
- Mi a fenét csináltok ti itt? - végső elkeseredésemben még kedvességre sem futotta.
- Mi is épp ezt kérdezhetnénk. - fonta össze karjait George.
- Mondtam, hogy elmegyek valahova, nem?
- Elmész valahova hallgatózni?
Már tiszta ideg voltam. Felálltam, és hangosan elkezdtem trappolni hazafelé.
Mikor már úgy félúton járhattam, hirtelen megtorpantam. Akkor ért el a tudatomig a felismerés. Te jó ég, mi a fészkes fenét műveltem? Itt lett volna a nagy alkalom...
De - persze - , szokásomhoz híven, én mindent elszúrok. Ezen meg sem lepődtem.
Csöndesen becsuktam a szobám ajtaját, és leültem az ágyam szélére.
Az órák pörögtek, és a múlásuk számomra nem jelentettek semmit.

Szia!
VálaszTörlésJó ez is, csak még mindig nem tudom, ki is az a bizonyos főszereplő!:(Na mindegy!Majd remélem kiderül!Egy linkcsere?Várom a folytatást!:)
Benne vagyok. :) Ja, és igyekszem mihamarabb folytatni! :)
VálaszTörlésSzia!Nézz be hozzám!Van egy meglepetésem a számodra!
VálaszTörléshello! örülnék ha jelentkeznél egy sztori író versenyre. nálam több infó van. vampire-vampirefan.blogspot.com
VálaszTörlésköszi előre is
Kedves Sophie, benéztem, de fogalmam sincs, hogy mit értettél azalatt, hogy meglepetés. Kérlek pontosíts!
VálaszTörlésElőre is köszi! :D